Magyar Állatorvosok Lapja 2025-07

Magyar Állatorvosok Lapja

Az 1878-ban Nádaskay Béla professzor által – akkor még Veterinarius néven – alapított Magyar Állatorvosok Lapja havonta megjelenő tudományos-szakmai folyóirat, amely magyar nyelvű megjelenése ellenére már hosszú évek óta csaknem 0,2-es impaktfaktorral rendelkezik. Fő célja a folyamatos oktatás, amelynek érdekében rendszeresen közöl tudományos közleményeket az állatorvosi kutatás és gyakorlati munka szinte valamennyi szakterületét érintve.

A lapban megjelenő tanulmányok egyrészt az alkalmazott kutatások eredményeit közlik leginkább egyetemi, kutatóintézeti kollégák tollából, másrészt számos esetben, a gyakorló állatorvosok munkája során felmerülő érdekes esetekkel, kezelési eljárásokkal, új módszerek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait mutatja be az elvárt tudományos igényességgel feldolgozva. Hírt ad az Állatorvostudományi Egyetem és a magyar állatorvos-társadalom mindennapjait érintő legfontosabb eseményekről, beszámol a jelentősebb hazai konferenciákról, szakmai rendezvényekről.

Aktuális szám: 2025/7
Éves előfizetési díj

Az aktuális szám tartalomjegyzéke

Szakács A., Nagy A.: Sugárvédelmi szempontok lovak terepi röntgenvizsgálata során (A. Szakács, A. Nagy: Radiation safety aspects in equine ambulatory work)
387
Gál J., Ziszisz Á., Hoitsy M., Sándor B., Sós E., Kovács G., Shen Y., Keve G.: Tarantobelus sp. fonalféreg-fertőzöttség első hazai megállapítása Chilobrachys dyscolus (Simon, 1886) madárpókban J. Gál, Á. Ziszisz, M. Hoitsy, B. Sándor, E. Sós, G. Kovács, Y. Shen, G. Keve: The first identification of Tarantobelus sp. nematode infection in an Asian earth tiger tarantula (Chilobrachys dyscolus, Simon, 1886) in Hungary)
399
Kiss G., Póth-Szebenyi B., Rózsa T., Könyves L., Gábor Gy.: Lágylézer-terápia alkalmazása a humán és állatorvosi gyakorlatban - Irodalmi összefoglaló (G. Kiss, B. Póth-Szebenyi, T. Rózsa, L. Könyves, Gy. Gábor: Usage of low-level laser therapy in human and veterinary practice - Literature review)
407
Lőrincz E. É., Wagenhoffer Zs., Zenke P.: Az epigenetikai kutatások jelentősége az állatorvostudományban - Irodalmi összefoglaló (E. É. Lőrincz, Zs. Wagenhoffer, P. Zenke: The relevance of epigenetic research in veterinary sciences - Literature review
429
Beszámoló a XXIV. Közép-Európai Buiatrikus Kongresszusról
442
Élettan és biokémia, Kórtan, Gyógyszertan és toxikológia, Morfológia, Oktatásfejlesztés
444

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Dr. Balka Gyula
főszerkesztő
Tóth Zsuzsanna
szerkesztőségi titkár
Dr. Abonyi Tamás
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Bándy Pál
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Bíró Ferenc
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Bodó Gábor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Búza László
Dr. Dunay Miklós Pál
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Farkas Róbert
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Fekete Sándor György
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Fodor László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Gál János
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Gálfi Péter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Gönczi Gábor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Jakab Csaba
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Jerzsele Ákos
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Korzenszky Emőd
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Laczay Péter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Magyar Tibor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Manczur Ferenc
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Molnár Viktor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Nagy Béla
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Nemes Imre
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Németh Tibor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Ózsvári László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Sályi Gábor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Seregi János
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Solti László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Sótonyi Péter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Szieberth István
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Tóth Balázs
szerkesztőbizottsági tag
† Dr. Tuboly Tamás
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Varga János
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Vetési Ferenc
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Visnyei László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Vörös Károly
szerkesztőbizottsági tag
† Sík Júlia
olvasószerkesztő

Állatorvostudományi Egyetem
(1078 Budapest, István utca 2.)

Levelezési cím: 1400 Budapest 7. Pf. 2.
Telefon/fax: +36 1 341 3023
E-mail: [email protected]

Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető

ISSN 0025-004X  (Nyomtatott) 
3003-9924 ISSN (Online)