Állattenyésztés és Takarmányozás 2025-02

Állattenyésztés és Takarmányozás

Az Állattenyésztés és Takarmányozás című tudományos folyóirat jogelődjét, Állattenyésztés címmel prof. dr. Czakó József alapította 1952-ben. A röviddel azelőtt újraalakult Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársaival együtt felismerte, hogy a szakmának szüksége van egy tudományos folyóiratra, amelyben közzétehetik a gyakorlatban megvalósítható új tudományos eredményeket. A lap szerkesztősége a mai napig az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetben működik.

Azóta – igazodva a megváltozott körülményekhez és igényekhez – a szaklapban alapkutatási eredményeket is közölnek, konferencia anyagokat publikálnak és ismertetik a doktoranduszok (PhD hallgatók) értekezéseinek összefoglalóit. A folyóirat számos egyéb, a szakmai közvélemény figyelmére számot tartó információval is szolgál.

Az állattenyésztés és a takarmányozás területén hazánkban nagyszámú szakmai kiadvány jelenik meg, de csak az Állattenyésztés és Takarmányozás az egyetlen, valóban tudományos folyóirat.

A lapban elsősorban kutatók, főiskolai és egyetemi oktatók publikálnak, illetve újabban PhD hallgatók. A lap megtartása különösen az utóbbiak publikálási lehetőségeinek biztosítása érdekében fontos. A folyóirat esetenként külföldről érkező cikkeket is közöl.

ISSN 0230-1814 (Nyomtatott) ISSN 3003-9932 (Online)

Aktuális szám: 2025/2
Éves előfizetési díj

Az aktuális szám tartalomjegyzéke

Polgár J. Péter – Pál László: Az állattenyésztés és takarmányozás 200 éve
89
Horváth Boglárka – Baranyay Henrik – Such Nikoletta – Wágner László – Dublecz Károly – Pál László: Alternatív tojótyúk takarmányozási rendszerek lehetőségei és korlátai (Possibilities and limitations of alternative feeding systems for laying hens)
92
Nagy Rita – Tempfli Károly – Tossenberger János: A genomikai információk felhasználási lehetősége a vírus rezisztenciára irányuló nemesítésben - Irodalmi áttekintés (The potential of genomic information in breeding for virus resistance - Literature review)
109
Bana Bernadett – Gallen Attila – Tőzsér János: A fekete katonalégy jelentősége a körforgásos gazdaságban (The importance of the black soldier fly in the circular economy)
123
Horváth Boglárka – Baranyay Henrik – Such Nikoletta – Wágner László – Dublecz Károly – Pál László: Tojótyúkok eltérő kalcium ellátásának vizsgálata osztott etetési technológiában (Investigations on the effects of different calcium supply of laying hens in a split feeding system)
138
Kovács Ákos Péter – Bene Szabolcs – Abella Dorina – Asbóth Zoé – Polgár J. Péter: A bétakazein genotípus hatása magyar tarka tehénállomány első laktációs tejtermelésére (The effect of beta casein genotype on first lactation milk production in Hungarian Simmental cows)
155
A 2024-ben sikeresen megvédett PhD disszertációk összefoglalói - második rész (Summaries of PhD dissertations in the year of 2024 - part two)
164
Angeli Cserne: A fumonizin B1 toxin N- és O-palmitoil származékainak előállítása és toxicitásuk in vitro és in vivo vizsgálata (Preparation of N- and O-palmitoyl derivates of fumonisin B1 toxin and their toxicity in vitro and in vivo)
164
Bárdos Boróka: Kisemlősök tartástechnológiájának fejlesztési lehetőségei (Development of keeping technology of small mammals)
167
Juhászné Tóth Réka: Szelénnel dúsított tej és tejtermékek előállítása (Production of selenium enriched milk and dairy products)
171

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Bene Szabolcs (Keszthely)
főszerkesztő
Mézes Miklós (Gödöllő)
társfőszerkesztő
Anton István (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Dublecz Károly (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Fébel Hedvig (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Gáspárdy András (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Holló Gabriella (Kaposvár)
szerkesztőbizottsági tag
Hullár István (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Husvéth Ferenc (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Komlósi István (Debrecen)
szerkesztőbizottsági tag
Kovácsné Gaál Katalin (Mosonmagyaróvár)
szerkesztőbizottsági tag
Kusza Szilvia (Debrecen)
szerkesztőbizottsági tag
Manabe, Noboru (Osaka, Japán)
szerkesztőbizottsági tag
Nagy Szabolcs (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Polgár J. Péter (Keszthely)
szerkesztőbizottsági tag
Posta János (Debrecen)
szerkesztőbizottsági tag
Rátky József (Budapest)
szerkesztőbizottsági tag
Rosati, Andrea (Róma, Olaszország)
szerkesztőbizottsági tag
Szabó Ferenc (Mosonmagyaróvár)
szerkesztőbizottsági tag
Urbányi Béla (Gödöllő)
szerkesztőbizottsági tag
Bene Szabolcs (Keszthely)
technikai szerkesztő

MATE Állattenyésztés Tudományok Intézet 
Állatnemesítési Tanszék (Georgikon Campus)
Cím: 8360 Keszthely, Deák Ferenc utca 16.
Telefon / Fax: +36 86 545 398
E-mail: [email protected]

Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető

ISSN 0230-1814 (Nyomtatott) 
ISSN 3003-9932 (Online)