Az Állattenyésztés és Takarmányozás című tudományos folyóirat jogelődjét, Állattenyésztés címmel prof. dr. Czakó József alapította 1952-ben. A röviddel azelőtt újraalakult Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársaival együtt felismerte, hogy a szakmának szüksége van egy tudományos folyóiratra, amelyben közzétehetik a gyakorlatban megvalósítható új tudományos eredményeket. A lap szerkesztősége a mai napig az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetben működik.

Azóta – igazodva a megváltozott körülményekhez és igényekhez – a szaklapban alapkutatási eredményeket is közölnek, konferencia anyagokat publikálnak és ismertetik a doktoranduszok (PhD hallgatók) értekezéseinek összefoglalóit. A folyóirat számos egyéb, a szakmai közvélemény figyelmére számot tartó információval is szolgál.

Az állattenyésztés és a takarmányozás területén hazánkban nagyszámú szakmai kiadvány jelenik meg, de csak az Állattenyésztés és Takarmányozás az egyetlen, valóban tudományos folyóirat.

A lapban elsősorban kutatók, főiskolai és egyetemi oktatók publikálnak, illetve újabban PhD hallgatók. A lap megtartása különösen az utóbbiak publikálási lehetőségeinek biztosítása érdekében fontos. A folyóirat esetenként külföldről érkező cikkeket is közöl.

ISSN 0230-1814 (Nyomtatott) ISSN 3003-9932 (Online)

Aktuális szám: 
2024/2.
Az aktuális szám tartalomjegyzéke
Hegedűs Bettina - Bagi Zoltán - Kusza Szilvia: Phylogenetic meta-analysis of the Cyprinidae (Teleostei: Cypriniformes) family using mitochondrial cytochrome b region81
Hetényi Nikoletta: A kókuszolaj kiegészítés hatásai a brojlercsirkék termelési mutatóira és egészségére98
Bognár László - Kőrösi Zsolt Jenő - Bene Szabolcs - Szabó Ferenc: A modern holstein-fríz tehén tenyésztésének és tartásának néhány fenntarthatósági szempontja - Irodalmi áttekintés109
Márta Krisztina - Molnár Ágoston - Gulyás László - Bodnár Ákos - Póti Péter - Pajor Ferenc: Egyes tényezők hatása első ellésű lacaune anyajuhok tőgytulajdonságaira120
Bene Szabolcs - Csürhés Tamás - Holló Gabriella - Mikó Edit - Török Márton - Polgár J. Péter - Szabó Ferenc: Néhány miosztatin mutáció előfordulása és kapcsolata bizonyos hústermelési tulajdonságokkal hazai charolais húsmarha állományokban130
Bencze-Nagy Jennifer: A máriatövis takarmányozás-élettani és antimikrobiális hatásának vizsgálata pecsenyekacsákban144
Prágai Andrea: Az alpakák (Vicugna pacos) hasznosíthatóságának lehetőségei Magyarországon147
Roszkos Róbert: Az N-3 zsírsavak hatásainak vizsgálata nagy teljesítményű kocák szaporodásbiológiai paramétereire152