Dobos Károly
(1921–2001)
Nagykátán született 1921-ben. A négy polgári elvégzése után a Budapesti Felsőmezőgazdasági Iskolában kitüntetéssel érettségizett. 1943-ban szerzett mezőgazdász diplomát, majd 1946-ban summa cum laude eredménnyel doktori fokozatot a magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági osztályán. Szakmai pá1yafutását 1943-ban díjtalan gyakornokként kezdte a az egyetem Üzemtani Tanszékén, ahol a pátyi, majd a martonvásári tangazdaság adminisztratív (intézői) teendőit is ellátta. 1949-ben a Magyar Szövetkezetek Országos Központjában dolgozott osztályvezető helyettesként. 1950-től 1954-ig különböző feladatköröket töltött be a Mezőgazdasági Tudományos Központ Szervezési Intézetében, majd a Földművelésügyi Minisztériumban.
1954-ben az akkor már Gödöllőn működő Agrártudományi Egyetem Üzemtani Tanszékére került egyetemi docensként, ahol haláláig – nyugalmazott professzorként is – dolgozott. 1967-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. Pályafutása kezdetén a nagy elődök (Hensch Árpád, Reichenbach Béla, Kemenessy Ernő) nyomdokain haladva először a mezőgazdaság általános kérdéseivel foglalkozott. 1956-tól – a második szövetkezetesítési hullám időszakában – az üzemszervezési kérdések felé fordult. 1959-ben közreműködésével született meg az 1945 utáni legátfogóbb Mezőgazdasági Üzemtan tankönyv (Dobos-Jankó-Tóth-Vágsellyei: Mezőgazdasági üzemtan), amelyet a Mezőgazdasági Kiadó 4 alkalommal adott ki ás a berlini Deutscher Landwirtschaftsverlag 1962-ben német nyelven is kiadott.
1962-ben védte meg kandidátusi értekezését „A mezőgazdasági üzemek állóeszköz ellátottságának vizsgálata” címmel, amelyet további, a műszaki fejlesztés, a gépesítés szervezése és a beruházások hatékonyságának vizsgálatára irányuló kutatások és publikációk követtek. Figyelme ezután az állattenyésztő ágazatok ökonómiai és szervezési kérdéseinek vizsgálatára irányult. Ezek a kutatások nagymértékben hozzájárultak az 1960-as évek végén megindult nagyszabású szakosított állattenyésztő telep-létesítési program előkészítéséhez. A kibontakozott gazdaságirányítási reform idején határozottan kiállt a gazdasági önállóság növelésének, a tőkeellátás fontosságának és a jövedelem gazdasági irányításban betöltött szerepének elvei mellett. 1989-től a korábbi évek nagyüzemi gazdálkodásának kritikai vizsgálatával és a mezőgazdaság átalakulásával foglalkozott. 1997-től már „nagy öregként” írt a magyarországi agrárátalakulásról, a szövetkezetek jövőjéről és a családi gazdaságokról.
A Gazdálkodás folyóiratnak megalapításától szerkesztőbizottsági (2000-től tanácsadó testületi) tagja volt. 1997-ban az egyetem honoris causa doktorrá avatta.