Fehér Lajos
(1917-1981)
Fehér Lajos református kisparaszti hátterű agrárpolitikus volt. Szegény, református paraszti családban született Szeghalmon 1917. december 15-én. Az elemi iskola elvégzése után szülővárosában, a Református Péter András Reálgimnáziumban volt diák (1928–1936), majd Debrecenbe ment továbbtanulni, a Református Kollégium Tanárképző Intézetébe. Már egyetemistaként, 1937-től részt vett a népi írók körül szerveződő Márciusi Front munkájában, közben jó kapcsolatokat épített ki több kisgazda és parasztpárti politikussal. 1941-ben a debreceni egyetemen latin és történelem szakos tanári diplomát szerzett, és ettől az évtől kezdve több újság munkatársa is lett.
Az 1960-as években a magyar adottságok és a paraszti érdekek figyelembevételével igyekezett hatni az akkori agrárpolitika irányvonalára. Nagy Imrével való ismeretsége a háború után a Szabad Föld szerkesztőségében alakult ki. A későbbiekben a politikai és emberi szimpátia révén elmélyült a kapcsolatuk. Különösen erős hatást gyakorolt Fehér Lajosra Nagy Imre agrárfelfogása. Agrárgazdasági szemléletük egyik sarokpontja az volt, hogy a mezőgazdasági termelés gyors fellendítése akkor lehetséges, ha megteremtik a parasztság személyes anyagi érdekeltségét is. A paraszti érdekeltség problematikáját Fehér Lajos összekapcsolta a piac szerepének erősítésével.
Fehér Lajos agrárpolitikájának lényege abban foglalható össze, hogy a parasztság elleni restrikciós politikával szembehelyezkedve, a parasztság által megtermelt termények piaci körülmények között történő értékesítésének megőrzését tartotta szükségesnek a lakosság zavartalan élelmiszerellátásának biztosítása végett. Álláspontja szerint az agrárpolitikának – termelési tapasztalata, gazdasági ereje, véleményformáló szerepe miatt – kiemelten kell foglalkoznia a középparasztsággal. Fehér elsősorban politikai döntéshozóként formálta az agrárgazdaság működését meghatározó hatalmi teret, tevékenységét nemzetközi tapasztalatokkal, kutatási eredményekkel és szakmai érvanyagokkal is alátámasztotta, amelynek során főként az Agrárgazdasági Kutató Intézet vezetését ellátó Erdei Ferenccel ápolt személyes kapcsolatára támaszkodott. Politikai „védőernyőt” nyújtott az agrárgazdaság fejlesztésében meghatározó szerepet játszó szakembergárda fölé. Ezzel a szakembergárdával végrehajtott gazdaságpolitikai lépései közül a következőkben felsoroltak voltak meghatározóak:
- a háztáji gazdálkodást, a részesművelést és a szakszövetkezeteket az agrárpolitika állandó elemeivé tette;
- elérte, hogy a hidegháború enyhültével, a nyugati nyitásból a mezőgazdaság az elsők között profitált a technológiai és tudás-transzfer révén;
- nem egyszerűen csak az agrárágazat fejlesztésében gondolkodott, hanem a vidéki társadalom helyzetének javításáért is küzdött;
- elengedhetetlennek tartotta a termelőszövetkezetek mozgásterének kibővítését, a gazdálkodási gyakorlatban már bevált egyedi üzem- és munkaszervezési, munkadíjazási, jövedelemrészesedési megoldások alkalmazását;
- a nagyüzemek egy csoportját olyan mintagazdaságokká fejlesztette, amelyek az új technológiák, műszaki megoldások kipróbálásának voltak a terepei;
- támogatta, hogy termelési rendszerek kölcsönös érdekeltségi alapon működő termelésszervezési forma keretében komplex termelési technológiát dolgozzanak ki.
Budapesten halt meg 1981. november 1-én.