Lőkös László
(1929–2018)
Alsószuhán született 1929. január 7-én. 1949-ben érettségizett, majd egyetemi tanulmányait az Agrártudományi Egyetem Agrárközgazdasági Karán kezdte meg, ahol 1953. decemberében végzett, mint okleveles agrárközgazdász. Ezt követően a termelésben, illetve annak irányításában, különböző vezetői tisztségeket ellátva dolgozott 1957-ig. 1957-ben okleveles gazdasági tanári diplomát szerzett. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre 1958. augusztus 1-jével került, ahol egyetemi adjunktusnak nevezték ki. 1962-ben doktorált, majd 1966-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot. Az akadémiai doktori fokozatot 1992-ben kapta meg. Egyetemi docensi beosztását 1970-ben, az egyetemi tanárit 1974-ben kapta az Agrárgazdaságtani Tanszékre, ahol 1978-től 1987-ig tanszékvezetői megbízatást töltött be. 1986-ban a kialakuló Gazdaságtudományi Kar egyik alapító szervezője, majd 1987-1992 között a Kar Gazdaságtudományi Intézet igazgatója volt. Az intézeti átalakulások után az agrártörténeti csoport vezetője, majd 1993-tól doktori (PhD) programvezető és a Habilitációs Bizottság tagja volt. Élete összefonódott az egyetem történetével, hiszen három alkalommal viselt rektorhelyettesi tisztséget. Mind a három ciklusban az általános rektorhelyettesi feladatokat látott el.
Oktatómunkája az agrárgazdaságtan és az agrárpolitika tárgyak mellett az agrártörténet, agrár, világgazdaságtan és gazdaságtörténet tudományterületeket is felölelte. Tevékenységét számos tankönyv, szakmai publikáció és egyetemi jegyzet fémjelzi. Szakmai munkásságát a Gazdaságpolitika című könyvének megírásával indította, majd szerzőtársakkal elkészítette az Agrárgazdaságtan című, a tantárgy oktatását meghatározó szakirodalmi forrásnak is tekinthető könyvét. Későbbi kutatásai a világgazdaságtan irányába mozdultak, aminek eredményeként megjelent a Világgazdaságtan főbb kérdéseit tárgyaló könyve is, majd az agrártörténet oktatását kifejlesztve megjelent az Agrártörténet című könyve is. Ezen könyvek mind a mai napig meghatározó szakirodalmai a vizsgált témaköröknek. Több mint száz doktorandusza, aspiránsa és konzultáltja volt, közöttük külföldiek: Görögországból, Németországból, Portugáliából, Peruból, Szíriából, Iránból és Libanonból.
Kutatómunkája elsősorban a tárcaszintű kiemelt kutatási programokhoz kapcsolódott. Számos témában volt alprogram-, illetve témavezető. Diszciplináris kutatás keretében elsősorban a mezőgazdaság erőforrására, az ágazat- és tájfejlesztési programokra, a világ mezőgazdaságában végbemenő fejlődési folyamatokra, az újabbkori agrártörténetre vonatkozó kutatómunkákat irányította és végezte. Kezdeményezésére és szervezésében számos eredményes nemzetközi konferencia zajlott le.
Tagja volt többek között az MTA Agrárközgazdasági-, Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságnak, az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottság Racionalizálási Albizottságának, társelnöke volt a MAE Országos Agrártörténeti Társaságnak is. Tudományos oktató- és kutatómunkájáért több kormány- miniszteri- és egyetemi kitüntetésben is részesült, többek között Pro Facultate (1995), Egyetemi Aranyplakett (Varsó) (1986), MAE Aranykoszorú (1983), Pro Urbe (1983), Kiváló Munkáért (1981), Haza Szolgálati Érdemérem Ezüst Fokozat (1972), Munkaérdemrend Ezüst Fokozat (1970).
1999-es nyugdíjba vonulása után is, professor emeritusként aktív oktatói, kutatói és tudományos életet élt. A gazdálkodás és szervezéstudományi doktori iskola működésének támogatása mellett tovább vitte hallgatói konzultációit, OTKA pályázatokat vezetett és szakmai iránymutatásával segítette az új vidékfejlesztési, regionális gazdasági diszciplínák kialakulását.